Az építőipar dinamikus és folyamatosan változó terület, ahol a sikeres projektmenedzsmenthez alapvető fontosságú a pontos költségvetés elkészítése. Abban talán mind egyetérthetünk, hogy az építőipari projektek költségvetés-tervezetének elkészítése nem kis kihívást jelent még a legtapasztaltabb szakemberek számára is. Egyrészt az anyag- és munkaerőköltségek az adott időszakban uralkodó piaci viszonyoktól függően rapid és drasztikus módon változhatnak. Ezek az előre nem kiszámítható árváltozások, a szállítási költségek ingadozása, vagy épp a munkaerőpiaci helyzet változása mind befolyásolják a tervezett költségeket.
Ezen túlmenően, az engedélyezési folyamatok hosszúsága és komplexitása is kihívást jelenthet a költségvetés-tervezés szempontjából.
Gondolunk itt például arra, hogy már egy megbeszélt időszakra felbéreltünk egy alvállalkozót, ám a túlontúl elhúzódó engedélyeztési folyamat miatt még mindig nem áll rendelkezésünkre az engedély, amely megléte esszenciális az álvállalkozó által végzendő munka elkezdéséhez. Természetesen erre a "holt" időszakra is érvényesek az alvállalkozói költségek, amelyek még növekedni fognak, hisz a munkát el kell végezni és az nagy valószínűséggel már nem fog beleférni az előzetesen megbeszélt időkeretbe.
Továbbá az alapvető szükségletek potenciális változása is komoly fejtörést okozhat a költségvetés tervezésekor. Ugyanis az is előfordulhat, hogy az építtető az építkezés folyamata alatt további olyan igényeket fogalmaz meg, melyekre korábban ugyan nem gondolt, de ragaszkodik azok kivitelezéséhez. Vagy akár a felhasznált alapanyagok fajtájának megváltoztatása is jelentős költségnövekedéssel járhat.
Nem is beszélve arról, hogy az energiahatékonyság, környezetvédelem, vagy épp a fenntarthatóság ma már alapkövetelménynek számítanak egy építkezési projekt során, amelyek beépítése a tervekbe és a költségvetésbe szintén megnövelheti a költségvetést.
Az Innobau egy építőipari projektkezelő szoftver, mely egyedi megoldásokkal segíti az építőipari vállalkozásokat a hatékony és tűpontos költségvetés-tervezésben! Hogy mindezt hogyan teszi? Mutatunk három szuper funkciót!
Az Innobau szoftver Projektkező moduljában lehetőség van az építőipari projekt egyes részfeladataira bontottan megtervezni a felhasznált alapanyagok mennyiségét. A rendszer pedig minden egyes alapanyag utolsó beszerzési árával automatikusan felszorozza a tervezett össz mennyiséget és a rendszer a projekt Tervező menüpontjában folyamatosan jelzi a szükséges alapanyagmennyiség tervezett költségét.
Ha sikeresen megterveztük az adott építőipari projekthez szükséges anyagmennyiséget és megkaptuk az árajánlatokat a beszállítóktól, akkor a nincs más hátra, mint feltölteni azokat az adott projekt Versenyeztetés menüpontja alá. Itt a rendszer tételekre bontva összehasonlítja az adott beszállítóktól kapott ajánlatokat és kijelöli a legkedvezőbb árú ajánlatokat. Innen pedig csak egy kattintás és már le is adhatjuk a beszerzést az adott beszállítóknak.
Az anyagköltségen túl számolnunk kell a munkások bérével, az alvállalkozók költségével és az esetlegesen felmerülő további kiadásokkal. Ezen elemeket az Innobau Projektkezelő moduljában az adott építési projektnek a Tervező menüpontjában tudjuk feladatokra bontottan megtervezni. További előny, hogy az egyes költségtípusoknál kölön-külön állíthatunk be nyereségszázalékot, amellyek a Tervező a kész költségvetésben számol.
Az Innobau tehát nem csupán egy építőipari projektkezelő szoftver, hanem egy olyan partner, amely támogatja az építőipari vállalkozásokat a költségvetés-tervezés komplex folyamataiban.
Ön is kipróbálná rendszerünket?
Kérje ingyenes demo felületünket még ma és tapasztalja meg elsőkézből, hogy miként járul hozzá az Innoabau a hatékony költségvetés-tervezéshez.